Franko költöztetés logó

Blog

Amit nem hagyhat figyelmen kívül, ha profi költöztetőt keres!

Amit nem hagyhat figyelmen kívül, ha profi költöztetőt keres!

Költöztetők lehetetlen küldetésen.

Nemzetközi költöztetésben jártas szakembert keres; úgy gondolja, megfelelő lesz Önnek a hétköznap fuvarozóként, hétvégén „költöztetőként” gályázó ember? Tudja, hogy az elhamarkodott választásnak később issza majd meg a levét?

A három alapelv betartása - melytől egy profi költöztető sosem tér el-, az elsődleges elvárás legyen a választása során. Mik is ezek pontosan, és mi van, ha egy szerencsétlen helyzetnek köszönhetően az alapelvek csorbulnak? Mit tesz ilyenkor egy profi költöztető? Teljes garancia mellett végzett, profi gányolást hajt végre, méghozzá úgy, hogy az Ön elvárásainak maximálisan eleget tudjon tenni. Kíváncsi rá hogyan?

Meglepő, de tanulságos sztori a profi költöztetésről.

Ez év áprilisában szembe kerültünk saját, évtizedek óta hirdetett, és vallott nézetünkkel. Miszerint egy költöztetés csak profi személyzettel, és erre kialakított speciális teherkocsikkal végezhető szakszerűen. És még ami fontos, nem dolgozunk, dolgoztatunk alvállalkozókkal, mert hiszünk a konkrét felelősségvállalásban.

Mindig, konzekvensen ehhez tartottuk magunkat, de egy hónapja, önhibánkból kívül, saját csapdánkba estünk. Sikerült megnyernünk egy nemzetközi költöztetés munkát, melyben közel 800 m3-i irodabútort kellett 700 km-re fekvő német városból, Budapestre költöztetnünk. Az előzetesen egyeztettet határidő szerint kényelmesen elvégezhető volt az adott, és bevethető, költöztetésre kialakított tehergépkocsijainkkal.

Mindig keressük a megoldást!

Viszont később a költöztetés elvégzésre felhasználható idő, sajnos nagyon lerövidült, a Német partner egyértelmű, és visszautasíthatatlan kérésére. Ekkor sajnos, az első pillantásra kiderült számunkra, hogy ezt az adott költöztető infrastruktúránkkal nem tudjuk a határidő lejártáig elvégezni a munkát.

Melyik ujjunkat harapjuk meg, hol adjuk fel elveinket? Ötletteltünk, és rájöttünk, hogy cégünknek vannak kamionjai, amelyekkel általános áruszállítást végzünk főleg nemzetközi viszonylatban.

Csináljunk belőlük költöztető autókat, és nagyszámban vezényeljük ki őket a német címre, hiszen profi rakodó személyzetünk van, csak az egyszerre bevethető költöztető teherkocsikkal van gondunk!

Így a három alapelvünk közül csak egy sérül, de azt megpróbáljuk kivédeni egyedi, költséget nem kímélő megoldással.

Amikor egy költöztetésben szükség van a kreativitásra is.

Az ötlet tökéletes, viszont a megvalósítás annál nehezebb. Hát nem kis munkát, kihívást vállaltunk, mikor a belül burkolatlan 90 m3-es teherautó felépítményeket, alumínium oldalfalakat, bevontuk légbuborékos, később lebontható fóliával. A kamionok előkészítésével egyidőben, egy négyfős brigád már a költözést megelőzően kiment Németországba, a bútorok extra megerősített csomagolását, és előkészítését elvégezni. Mindenki dolgozott, a kamion burkolásait még az irodában dolgozó diszpécser munkatársak is végezték.

Dübörgött a gazdaság, bár nem a termelő, hanem az előkészítő része, de bíztunk benne, hogy ez a végeredményen is látszódni fog. Bár természetesen csak képletesen, mert régen rossz, ha a bútorokon látszódik a költöztetés nyoma.

Amikor az elhivatottság kötelezz a költöztetés során.

Büszkén mondhatjuk sikerült, másfél hét múlva a Budapesti címen volt a nagymennyiségű irodabútor, amelyet kicsomagoltunk, és az irodaházban a megrendelő igényeinek megfelelően elhelyeztünk.

Nagyon nehéz költöztetés volt, nem csak a mennyiség okán, hanem hogy kizárólag azonos típusú bútorok kerültek szállításra. Így a „pakker” (ki a felépítményen elhelyezi az ingóságot) dolga nagyon nehézzé vált, hiszen a rakfelületet adott méretű bútorokkal, kellett úgymond feszesen megraknia, kitöltenie.

Költöztetés „lehetetlen” szituációban - Nekünk sikerült.

Nem volt egyszerű feladat, ezt felelősség teljesen kisakkozni. Miért is?

Mert egy költöztető autó felépítményét, rakfelületét, ugyanúgy kell megrakni, mint ahogy egy dobozba csomagolni kívánt porcelánokkal tenné az ember.

Mert a teljes légköbmétert szorosan, a különböző ingóságokat egymáshoz feszülve kell elhelyezni, hogy az egész egy egységet képezzen, és együttesen mozogjon a kocsival együtt. Ezt könnyebb megoldani vegyes méretű, és kialakítású ingóságok esetében. Ezáltal a mi esetünkben még figyelmesebben, és körültekintőbben kellett levédeni az irodabútorokat.

Nagyságrendileg 4 kilométernyi légbuborékos fóliát használtunk föl a „költöztető autók” kamionok előkészítésre, és a bútorok csomagolására. Nem volt egyszerű a becsomagolás, na de a kicsomagolás nem várt munkát, és munkaerőt igényelt. Irdatlan mennyiségű fólia maradt a költöztetés, és kicsomagolás után, mondhatom kamionnyi mennyiségű szemét.

De elmondhatjuk sikerült, a nem profi kialakítású teherkocsikkal szakértő, sérülésmentes költöztetést végezni. Gányoltunk, de mindezt profi módon. Így igazzá vált a közmondás, hogy a kivétel erősíti a szabályt, mert a jó költöztető betartja a három fenti alapelvet.

 

Költöztetés a gondja? A Franko-Teher megoldja! A költöztetés egy szakma, mi pedig ebből a szakmából élünk 1990 óta!

FrankoKöltöztetés (Franko-Teher Kft.)

Budapest, 1182 Regöly u. 8.
Adószám: 13192103-2-43
Cégjegyzékszám: 01 09 723012

Telefonos elérhetőségünk:
hétfő—szombat: 9 - 18
vas.—ünnepnapokon: zárva
Telefon: +36-1-290-33-80

telefonszámok

Telefonos elérhetőségünk:

hétfő—szombat: 9 - 18

vas.—ünnepnapokon: zárva


+36-1-290-33-80

+36-20-9552-669

+36-20-9797-004

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.