Franko költöztetés logó

Költöztetési árak Budapest vonzáskörzetében

BUDAPEST VONZÁSKÖRZETÉHEZ TARTOZÓ VIDÉKI (KÖZELI) KÖLTÖZTETÉSEK:

Ezt az árképzési formát maximum egy 40-50 km-es, Budapesthez viszonyított távolság esetében alkalmazzuk.

Ebben az esetben is, a Budapesten belül végzett költöztetések árképzéséhez hasonló az árképzés, de a csekély változások a következők.
Az alapdíj, mely itt is egyszer fizetendő, magasabb a Budapesten belül végzett költöztetésekhez képest, attól függően, hogy a település, vagy a települések milyen távolságra vannak a Budapest közigazgatási határától.

Az alapdíj pontos nagyságát a telefonon, vagy e-mailben kért, címeket tartalmazó ajánlatkérésre adott válaszunkban határozzák meg, és közlik ügyfeleinkkel a diszpécsereink.

Az óradíj, mely minden esetben az adott brigádnagyság, és brigádlétszám egészére vonatkozik, azonos a Budapesten belül végzett költöztetésekkel, de hozzáadódó + 1 óra oda, vagy + 1 óra visszaút, attól függően,  hogy vidékről Budapestre vagy Budapestről vidékre költözik.

Természetesen Budapest vonzáskörzetéhez tartozó vidék-vidék költözés esetében is alkalmazható, ez az árképzési forma, de ott + 1 óra oda, majd + 1 óra visszaút is felszámításra kerül.

A felhasznált csomagolóanyagok ebben az esetben is felszámításra kerülnek, melyek árait web lapunk csomagolóanyagok linkje részletesen leír.

Súlypénzes, egyedi ingóságok, mint pianínó, zongora, jakuzzi, amerikai hűtők, stb. felárat képeznek, melynek konkrét meghatározását diszpécsereink végzik.

Km díj, emelet pénz nem kerül felszámításra.

Vasárnap, és ünnepnap csak egyedi esetben, és egyedi árképzéssel vállalunk munkát.

A lentebb leírt példák, csak 4 fős brigádig vannak megjelenítve, de egyedi igényeknek megfelelően, nagyobb létszámú brigádokkal is tudunk költöztetni. Ezek árait diszpécsereink szívesen ismertetik Önökkel.


 

Példák, különböző létszámú, és hatékonyságú brigádok esetében:

1 szobás lakás méretig: 

23 - 30 m3-es speciális, burkolt, filcezett költöztető tehergépkocsi (I. kategória - furgon), 2 fő rakodó (1 fő aktív sofőr, és 1 fő rakodó) esetében:

 

  • Érd - Budapest  költöztetés hétköznap: 

2 fővel (I. kategóriás Tgk. furgonnal): 17.500 Ft alapdíj, 15.900 Ft/óra/2 fő(kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra odaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint! 

 

  • Budapest – Monor költöztetés hétköznap:

2 fővel (I. kategóriás Tgk. furgonnal): 19.500 Ft alapdíj, 15.900 Ft/óra/2 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!

 

  • Érd – Monor költöztetés hétköznap:

2 fővel (I. kategóriás Tgk. furgonnal): 25.500 Ft alapdíj, 15.900 Ft/óra/2 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), + 1 óra odaút +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint! 


 

1.5 - 3 szobás (közötti) lakás méretig: 

41 m3-es speciális, burkolt, filcezett költöztető tehergépkocsi (II. kategória), 3 fő rakodó (1 fő aktív sofőr, és 2 fő rakodó) esetében /alapbrigád/:

 

  • Érd - Budapest  költöztetés hétköznap: 

3 fővel  (II. kategóriás, 37-41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

22.500 Ft alapdíj, 18.900 Ft/óra/3 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra odaút.

  • Szombati napon:

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!

  • Budapest – Monor költöztetés hétköznap:

3 fővel (II. kategóriás, 41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

27.500 Ft alapdíj, 18.900 Ft/óra/3 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint! 

  • Érd – Monor költöztetés hétköznap:

3 fővel  (II. kategóriás, 37-41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

33.500 Ft alapdíj, 18.900 Ft/óra/3 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), + 1 óra odaút, +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!


 

2.5 – 4 szobás (közötti) lakás méretig: 

41 m3-es speciális, burkolt, filcezett költöztető tehergépkocsi (II. kategória), 4 fő rakodó (1 fő aktív sofőr, és 3 fő rakodó) esetében /alapbrigád/:

 

  • Érd - Budapest  költöztetés hétköznap: 

4 fővel  (II. kategóriás, 37-41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

22.500 Ft alapdíj, 22.900 Ft/óra/4 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra odaút.

  • Szombati napon:

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!

  • Budapest – Monor költöztetés hétköznap:

4 fővel (II. kategóriás, 37-41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

27.500 Ft alapdíj, 22.900 Ft/óra/4 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!

  • Érd – Monor költöztetés hétköznap:

4 fővel  (II. kategóriás, 37-41 m3-es, speciális, burkolt költöztető tehergépkocsival): 

33.500 Ft alapdíj, 22.900 Ft/óra/4 fő (kiérkezéstől-lepakolás végéig), + 1 óra odaút, +1 óra visszaút.

  • Szombati napon:  

Csak egyedi, előzetesen egyeztetett esetekben, eseti árazás szerint!


A leírt áraink 2023. október 01.-től érvényesek, visszavonásig!

A Budapesti vonzáskörzet vidékek (közeli vidék) esetében, már egy „III. kategóriás”, extra nagy felépítményű szóló költöztető tehergépkocsira vonatkozó árajánlat is szóba jöhet. 

Ennek árképzését diszpécsereink egyedi elbírálás alapján készítik el.

A megrendelőink, ügyfeleink igényének megfelelően, ha az órabéres ajánlat helyett fix díjszabású, konkrét összegre szóló díjszabást kér, akkor helyszíni felmérést követően, fix-díjas tarifát készítünk. Az órabéres és a fix ajánlatok egymás közötti előnyeit, hátrányait diszpécsereink ismertetik ügyfeleinkkel, és segítenek adott helyzetben a jó és költségkímélő megoldás kiválasztásában.

Köszönjük érdeklődését.

Költöztetés a gondja? A Franko-Teher megoldja! A költöztetés egy szakma, mi pedig ebből a szakmából élünk 1990 óta!

FrankoKöltöztetés (Franko-Teher Kft.)

Budapest, 1182 Regöly u. 8.
Adószám: 13192103-2-43
Cégjegyzékszám: 01 09 723012

Telefonos elérhetőségünk:
hétfő—szombat: 9 - 18
vas.—ünnepnapokon: zárva
Telefon: +36-1-290-33-80

telefonszámok

Telefonos elérhetőségünk:

hétfő—szombat: 9 - 18

vas.—ünnepnapokon: zárva


+36-1-290-33-80

+36-20-9552-669

+36-20-9797-004

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.